Sziasztok. The Southern Society. A Burn Well nótát hallgatva, rögtön szembe tűnik, hogy az ős rock zene alap hangszereivel hoztok valami hihetetlen ütős muzsikát. Gibson SG, Fender gitárok. A „színpadkép" tökéletes. Jól látom ezt?
Dorogi Sándor (bass): A látszat néha csal. Bár alapjában véve „klasszikus" hangszerekről van szó, mégis a mi hangszereinkről órákon át lehetne beszélni, a különböző modifikációkról, stb... Tolnai Endre (gitár): Ahogy Doki is mondja, az alapok klasszikusak, de egy kicsit meg vannak buherálva. A Telecasterem például főleg formájában, egyezik meg a klasszikus modellel, ugyanis 2 humbucker van benne, nincs pickguard és a finish, valamint a hangzása is inkább a Les Paul felé húz. Ezek persze gyári modifikációk, de Tibi és Doki hangszerei utólag is igencsak meg lettek bütykölve. Szloboda Tibor (gitár/ének): Ja, felturbózott classic-cucc... Az SG egyébként nem igazi Gibson, valamelyik előző gazdája „vésette" rá a nevet. Gyanúnk szerint egy ősi Ibanez SG lehet. Bár az utóbbi időben még ebben is kételkedek. A legvalószínűbb, hogy Medgyesinél „összepakolt" hangszerről van szó, legalábbis eddig tudtam visszakövetni az eredetét. A kilencvenes évek közepén hajózott be hozzánk, a Pannon por-tengerre. Mellesleg nagy kedvencem. Egy eredetiért sem adnám. Pláne, hogy az általam beépített hátsó humbucker egy Seymour Duncan SH-13 Dimebucker, ami letépi a fejedet és utána még egy kicsit flipperezik vele... Viszont az első vintage „szappantartónak" is állat jelszintje és baromi jó hangja van. Remek kombináció. Az egyetlen mínusz, amit orvosolni kellene az, hogy a Bigsby rendszerű vibrato karja hiányzik. Itt komoly gondban vagyok, hogy az egészet cseréljem ki vagy csak egy kart szerezzek hozzá. Mivel Szerbiában, gitár alkatrészekben komoly hiány van, és nem tudom ellenőrizni az „elméleteimet", ezért egy kicsit még várat magára a megoldás.
Nos, ez volt az első kérdés, ami azonnal kibukott belőlem. Akkor most kanyarodjunk vissza a zenekarhoz. Beszélnétek a The Southern Society -ről?
Sz.T.: A The Southern Society 2008 nyarán alakult Szabadkán (Vajdaság, Szerbia). Endre addig rágta a fülemet, hogy csináljunk valamit együtt, míg végül belementem. 
Egy kétszemélyes, akusztikus projectnek indult, aztán teljes zenekar lett belőle. Mivel az előző „lovaink" sorra kidőltek alólunk (Ámok és Nowhere Drive zenekarok) a The Southern Society lett a fő elfoglaltságunk. Nem siettük el a másik két tag kiválasztását. Biztosra akartunk menni és olyan zenészeket kerestünk, akik hozzánk hasonlóan állnak a dolgokhoz. Fél év után találtunk is két ilyen embert és már indulhatott is a „banzáj". Doki már tapasztalt rókaként került a bandába, míg Marci „főállású", hiszen muzsikusnak is tanul és a dobjátékától talán csak a gitárjátéka virtuózabb. A csapat legjobb pengetőse. Na pont ezért dobol. A zenekar tagjai: Tolnai Endre (gitár), Szloboda Tibor (gitár, ének), Dorogi Sándor - Doki (bass), Roncsák Marcell (dob).
Slide gitározás és a wah pedál! Volt valami előzménye, hogy ez a technika, és ez a hang helyet kap a zenétekben?
D.S.: Utal a zenei gyökereinkre, és nagyon jól szól !
T.E.: Amikor elkezdtük kialakítani a hangzásunkat, illetve írni a számokat, nem állítottunk magunk elé stílus határokat. Ez a miatt se lett volna jó, mivel mindannyiunk ízlése sok pontban eléggé különbözik. Ezért szép lassan elkezdtünk betenni olyan elemeket, amit külön is szeretünk használni. És a slide/wah kombináció még nem is a legkattantabb hangzáskombináció, amit használunk. Tibi is őrült dolgokat tekerget ki a procijából, nekem pedig ez a hangzás-szabadság jó ürügyként szolgált, hogy még több pedált vehessek.
Sz.T.: Gyökerek. (Delta) Blues. Imádom... De ezen az albumon csak két ilyen hangulatú dal van. Egy „dörgölős" meg egy nyugis. A többi dal egészen más, de egységesen The Southern Society-s http://www.myspace.com/thesouthernsociety.
Az nem kérdés, hogy rengeteg zenekar van, és jobbnál jobbak. Mint minden műfajban, itt is sok zenekar túl nagy teret enged a külső zenei hatásoknak, ami gátolja azt, hogy egyfajta egyedi produkciót hozzanak. Hogyan tudtatok kilépni a „nagyok" árnyékából?
Sz. T.: Rengeteg zenei hatással operálunk, de ezek mind egyformán egy The Southern Society-s stílusban szólalnak meg. A dalaink igen változatosak, azaz szinte mindegyik dalban más-más stílus dominál. Ez leírva elég hülyén hangzik, de hallgatva már érthetőbb és elfogadhatóbb. Legegyszerűbben úgy fogalmaznék, hogy zenét és nem stílust játszunk. Ma, amikor a zenekarok/előadók többsége nem az eredetiségre törekszik, hanem a gyors „hírnévre" és a lemezkiadókat csak a gyors profit - ebből kifolyólag a „copy/paste" bandák - érdeklik, ez nem túl hálás. Az elkényeztetett hallgatókat sokkal nehezebb megnyerni, ha a számára nem definiált stílusú zenét csinálsz. Márpedig amikor valami nem konkrétan behatárolható, akkor már gondolkodni is kell. Utána kell járni. El kell dönteni, hogy ez a dolog tetszik-e és nem elég a Nagy Testvér tévés vagy a F*szbukos „barátok" baromságait szajkózni. Tehát a drága hallgatónak is egy kicsit dolgoznia kell. Azt meg, ugye senki sem szeret. Ha stílust kérdezel, akkor proggal és southern-vel nyakonöntött heavy. Bár mást is találsz benne, ha jobban odafigyelsz. De hasonlítottak már bennünket - szerintem teljesen alaptalanul - a Sanctuaryhoz is, sőt stoner és sludge bandaként is jellemeztek már. Aki viszont a nevünkből kiindulva Down vagy Black Label Society klónnak gondolt minket, szintén mindig tévedett. A zenekar tagjai minden téren nagyon komoly munkát végeznek, hiszen szinte mindent mi csinálunk. Honlap, videó (felvétel, montázs, etc...), grafikai design, a dalok felvétele/keverése, lemezborító, koncertszervezés (bár ebbe az utóbbi időben - szerencsére - a managerünk Boltsek Andi és a Rockműhely is besegít), etc... Szóval, amit professzionális szinten megtehetünk, megtesszük. A többi a szerencse és az idő dolga.
A The Southern Society-t hallgatva, bármelyik nemzetközi fesztiválon el tudom képzelni a zenekart. Az biztos, hogy nem olvadtatok bele a rock zene nagy üstjébe! Szóval koncertezés. Milyen lehetőségek vannak zenekar előtt?
Sz.T.: Köszönöm a pozitív és elismerő szavakat. Tényleg jól esnek. Szerbiában és Szerbiából pokoli nehéz bármilyen koncertet is összehozni. Ami meg sikerül, arra nincs egyáltalán semmiféle garancia. Az itteni zenekarok kifejezetten rossz helyzetben vannak és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Ennek ellenére - magam sem tudom hogyan - azért összejött néhány emlékezetes buli Szlovéniában, Szerbiában és Magyarországon egyaránt. Az idén márciusban megnyert Crazy Mamás Bandák Csatájának köszönhetően pl. a Rockmaratonon is felléphettünk. Igaz, délutáni terminusban, a legkisebb sátorban, de a hangosítás az egész fesztiválon itt volt a legjobb és - meglepetésünkre - még közönségünk is akadt, és ami a legfontosabb, kifejezetten lelkesen és pozitívan reagáltak egy olyan zenekarra/zenére, amit egyáltalán nem ismertek. Elméletileg Magyarországon még részt veszünk pár nagyobb bulin, a már fenn említett győzelemnek köszönhetően, de ez a jövő zenéje. Az első lemez anyaga viszont már készen áll és amint kiadásra kerül - szinte biztosan saját gondozásban - abban a pillanatban nyugatabbra és keletebbre is egyaránt nagyobb eséllyel kacsingathatunk. Én bízom abban, hogy pozitív visszhangja lesz a bandának - az eddigi tapasztalat ezt bizonyítja -, mivel nem valami befutott nyugati csapat gyenge minőségű, keleti másolata vagyunk. Ha meg nem, akkor legalább mi jól éreztük magunkat. A lényeg a jó feeling.
Egy kicsit had forduljak a The Southern Society gitárosai, és a gitárjaik felé! Beszélnétek a hangszereitekről?
D.S.: Igaz, „csak" basszusgitározom... de annyit elmondhatok, hogy a két gitárossal együtt elég nagy hangszer és effekt őrült vagyok és mindezek halmozásának egyetlen akadálya a pénzhiány. Óriási Precision imádó vagyok. Próbáltam más típusú hangszereket is, de igazán egy sem jött be és persze - többek között - Geddy Lee-nek (Rush) köszönhetően az utóbbi időben egyre jobban tetszik a Jazz Bass is. A hangszerem egy 1976-ban, Japánban gyártott Aria HB, a fa minősége a Fendereket is megszégyeníti. Igazi custom példány, passzív hangszedőkkel (egy Seymour Duncan SMB4, és egy a 70-es évekből való DiMarzio P-bass pickup) és ezer kapcsolási lehetőséggel.
T.E.: Nekem gitár szempontból a nagy kedvenc a Les Paul és a Telecaster. Tehát a mocskosabb és testes hangzást szeretem. Sokáig egy elég olcsó Les Paul kópiát használtam, amiben a mágneseket Seymour Duncan-ekre cseréltem és bár mostanában kicsit félre tettem, még mindig nagy kedvenc. Emellett van egy Hamer-em (Explorer alak), amiben szintén Seymourok vannak. Kevésbé harapós, de nagyon testes hangzása van. A legújabb nagy kedvenc pedig az előbb említett Fender Telecaster Custom FMT, amiben ötvöződik a Les Paul és a Telecaster feeling. Természetesen ebben is Seymourok vannak. Nyaknál a mágnes mindhárom gitárban az 59-es modell, a bridgen pedig Jeff Beck modellek, illetve Custom modell van.
Sz.T.: A már fenn említett és alaposan „kitárgyalt" vintage SG kívül, elsősorban egy Dean ML Knight gitárt használok egyes számú hangszerként. Ez egy gyönyörű fekete satin finish-sel ellátott, EMG 81/85-ös aktív hangszedőkkel és Floyd Rose-zal felszerelt „metál-balta". Mivel a dalainkat két hangolásban írtuk (standard Eb és drop D azaz Db) és a Floyd Rose rendszer nem egy kifejezetten hangoló-barát, ezért a koncerteken mindkét hangszert aktívan használom és nem csak szimpla pótgitár szerep jut a „szerencsétlenebbnek". Arról nem is beszélve, hogy a slide-os nóták jobban illenek az SG-hez... Érdekes, hogy az SG sosem tartozott a kedvenc gitárformáim közé, aztán a sors úgy hozta, hogy mégis ez lett az első komoly hangszerem. Ma már persze semmi pénzért nem adnám. A Dean egyértelműen Dimebag Darrell (Pantera, Damageplan, Rebel Meets Rebel) miatt került a képbe, de végül a „Zakkesített" (Wylde, BLS, exOzzy) modellt szereztem be, köszönhetően elsősorban az EMG 81/85-ös hangszedőknek. A Seymour Duncan SH13 Dimebucker-je - ami Dime signature hangszedője és igencsak hasonlít a legendás Bill Lawrence USA L500 humbuckerra, amit Dime és Nuno Bettencourt (Extreme) is használt anno - viszont az SG-be került. Így mindenki jól járt. Ezen kívül van egy Aria AK30CE, nylon húros akusztikus gitárom is, amit szintén nagy szeretettel terrorizálok. De terveim között szerepel még egy Telecaster (standard, aztán majd én megbuherálom... muhahaha), egy Ibanez és egy LTD gityó is... a modellt nem árulom el... csak ha majd meglesz... úgy tíz éven belül.
Legyen teljes a kép! Erősítők, pedálok!D.S.: Fender Bassman 250+, Digitech GNX300 gitárproci, aminek kiváló basszusgitárra készített része is van (effektekkel, erősítő szimulációkkal), Artec Wah. Csak ennyit mondanék mivel itt a tér leginkább Endréé!
T.E.: Az erősítőknél a klasszikus csöves hangzást szeretem, hogy passzoljon a gitároknál már említett hangzáshoz, ezért először anyagi okok miatt esett a választásom a Bugerára. 333-as 120 wattos fej és a hozzá tartozó láda. Ez egy High Gain erősítő, gazdag mély hangtartománnyal és gyönyörű clean hangzással. 3 csatornás - szokás szerint - clean, crunh és lead. Nagyon tetszik benne, hogy sok funkciója van, mint például az FX loop, szabályozható kimenettel/bemenettel. Állítható az ellenállás is, attól függően, hogy milyen ládára van kapcsolva. Line out és egyebek. Mindezek mellett egy kapcsoló segítségével az is állítható hogy milyen csöveket teszünk bele, vagyis a gyári 6L6osok lecserélhetők EL34-esekre. Baromi jó hangja van, és ha újra kellene választanom nagy valószínűséggel, ugyanezt választanám. A pedálokat megpróbálom minél rövidebben összefoglalni, mivel konkrétan 16 darab van a boardomban. Csináltattam egy custom pedálboardot, mivel egyik gyári boardba se fért volna bele az összes pedál. A többiek csak koporsónak hívják a boardomat, ugyanis akkorára sikerült, hogy valakit bele is lehetne gyömöszölni. Túlnyomórészt Digitech és Boss pedálokat használok. A Digitechek közül: Multi Chorus, Turbo Flanger, Hyper Phase, Digiverb, Digidelay, az Ex7-es Expression pedál, amiben még 7 effekt található (többek közt whammy effekt és 2 féle rotary speaker effekt). Valamint 2 disztorzió is van a boardban, arra az esetre, ha nem a saját erősítőmön játszok, ezek pedig a Digitech HotHead és a HotRod. A Bossok közül: TU3 Tuner, GE7 Equalizer, LS2 Line Selector, NS2 Noise Supressor, FV50H Volume pedál. Valamint egy Electro Harmonix Line Booster, és a nagy kedvenc, a wah pedál pedig Dunlop Crybaby 95Q.
Sz.T.: Erősítőkben „mindenevő" vagyok, ami a tranyós vagy csöves technológiát illeti. Azt gondolom, hogy jó zenész és beállítás nélkül a drága, 2-3000 eurós erősítő is pocsékul szól és ennek, sajnos többször is fültanúja voltam. Nem mellékes az sem, hogy a cuccot hol használod, mivel egészen más dolog nagy színpadon és megint más dolog kiskocsmában muzsikálni. És itt elsősorban nem csak a hangerőre gondolok, hanem a felszerelés biztonságára és rentábilis voltára is. Ráfizetős, zugkocsmás bulira Messa Boggie-t vinni nem feltétlenül szerencsés. 
És akkor még a szerbiai és magyarországi zenészek anyagi helyzetéről nem is beszéltünk. A vágyak és a valóság között óriási a szakadék. A jelenlegi erősítőm egy Fender FM100H tranyós half-stack. Nagyon okés olcsó strapa gép. Ehhez egy Behringer Tube Ultragain Mic200 csöves előerősítőn keresztül kapcsolódik a Boss GT5-ös proci. Plusz egy Dunlop 95Q wahpedál. Nem egy elit, faszálkodós cucc, de jól szól és nem idegelem magam hülyére a szállítás miatt sem és akkor, sem ha valami késdobálóban nyomulunk. Emellett van egy 50 wattos, szintén tranyós amerikai Fender Princeton Chorus kombóm. Azelőtt ezt gyúrtam, de a half stack ereje és hangzása sokkal jobban illik a zenénkhez. A kombó viszont állati jól passzol a blueshoz és jazzhez. Mellesleg Dokival (basszer) nagy Fender erősítő bolondok vagyunk, így a következő erősítőm is nagy valószínűséggel ez a márka lesz. De nagy kedvenc a Messa Boogie Dual és Triple Rectifier is, azonban az ár miatt ez csak álom. Ami viszont az elmúlt évek nagy meglepetése számomra az a magyar Silverblade http://www.silverbladeaudio.com/. Eszméletlenül jól szól. Nagyon sok pedigrésebb nevet ver kenterbe a hangzás és a design terén is.
Végezetül, egy talán megszokott, de nagyon fontos kérdés. Tervek, merre tovább The Southern Society?
Sz.T.: Jelen pillanatban a lemez megjelentetését tartjuk legfontosabb feladatunknak, valamint a videók „gyártását". Az anyag kész. Még kicsiny simításokat szeretnék végezni a produkción, de 95%-ban ez a végső formája. Ahhoz képest, hogy a dobokon kívül mindent otthoni körülmények között vettünk fel és kevertem, szerintem, elfogadhatóan szól. Most a megjelenéshez szükséges pénz után loholok. Koncertek terén - szeptember-november időszakban - 3-4 koncert van tervben, egyelőre főként Szerbiában. De bárhová szívesen elmegyünk, ahol legalább az útiköltségünket fedezik. Ez alapfeltétel. Ha keresni már nem keresünk, fizetni nem fogunk azért, hogy zenélhessünk. És egyébként is kicsit unalmas, hogy mindig a zenekarok és a közönség szív. A zenét, képeket, videót, valamint a zenekart érintő legfrissebb híreket a honlapunkon (http://www.thesouthernsociety.com/), valamint a különböző (anti)szociális hálókon mindenki megtekintheti és meghallgathatja. Azt hiszem, hogy fárasztóan alaposak voltunk. Pride, Respect & Brotherhood!
Fárasztóan alaposak? Ne vicceljetek! Nagyon köszönöm a lehetőséget az egész Gitarvilag.hu stáb nevében. Sok sikert Southern Society!
Köszönjük.
Írta: Udy